Itt az ébredés ideje

 

„Legyünk őszinték.
A rendszer, amiben élünk, korrupt.
Velejéig romlott, önmagát szolgálja és pszichopaták és bűnözők működtetik.

És ezt mindenki tudja, mégis megússzák. És a világ ugyan ilyen hibásan működik tovább csak azért,
mert hagyjuk, hogy így történjen
."
Maxwell Igan

Ne fogadd el ezt így!

„Az anyag valójában nem is létezik. Minden anyag létét és forrását egyetlen erőnek köszönheti,
ami rezgésbe hozza az atom részecskéit és egyben tartja ezt a parányi naprendszert.
E mögött az erő mögött egy tudatos és intelligens elme létezését kell feltételeznünk.
Ezt az elmét minden anyag összességének hálózata alkotja."
Max Planck

„A valóság egy illúzió, ámbár egy nagyon állandó fajta."
Albert Einstein


Az oldal célja emlékeztetni
az EGÉSZSÉG az EGÉSZ-ÉG vagyis az EGYSÉG fontosságára,
amit már szinte kezdünk elfelejteni.



Mottó

“Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat, hallgattam, mert nem voltam szociáldemokrata. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam szakszervezetis. Amikor elvitték a zsidókat, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam zsidó.
Amikor engem vittek el, már nem volt, aki tiltakozhatott volna.”


/Niemöller Martin német protestáns teológus/